Pecsét

Az ötödik pecsét dilemmája

Jó egy hónappal ezelőtt már végzett mediátorként megismételtem a Tertius Kft. által szervezett mediátor alapképzést. Ott ajánlották megtekintésre „Az ötödik pecsét” című filmet, amely Sánta Ferenc azonos című regényének adaptációja, és a kor legjobb színészei kaptak szerepet benne.

A történet a második világháború idején egy kocsmai beszélgetéssel indul. A beszélgetésből egy felvázolt, elméleti döntési helyzet valós vitát szül, majd ez a döntési helyzete ölt az életben is testet a film végére.

A vita egyik résztvevője felteszi a kérdést egyik asztaltársának:

Ha most meghalna és feltámadna, miként születne újra: Tomoceusz Katakikiként vagy Gyugyuként. Tomoceusz egy nagyúr, egy sziget tejhatalmú fejedelme, és Gyugyu az egyik rabszolgája.

Gyugyunak az élete során a nagyúr kivágatja a nyelvét, elveszi a gyermekeit és kéjenc uraknak ajándékozza őket, feleségének levágatja az orrát és kiszúratja az egyik szemét. Gyugyu azonban mindezzel képes együtt élni, mert vigasza az a gondolat, hogy mindezeket a szörnyűségeket nem ő követte el. A lelkiismerete tiszta, és ez békét ad számára.

Kép forrása: Flickr

Azonban Tomoceusz lelkiismerete éppily tiszta tud maradni. Meg van győződve arról, hogy ő a világ legjobb uralkodója, mert saját kora erkölcsei szerint élve szentül hiszi, hogy uralkodni így kell, és mindent, amit tesz, jogosan teszi.

Kép forrása: Flickr

A kérdés tehát az, hogy feltámadáskor kinek akar születni a kérdezett. Ez a dilemma azonban nem csupán őt, hanem az asztaltársaság minden tagját, és velük együtt a nézőt is mélyen megérinti.

A film szereplői mély belső harcba kezdenek önmagukkal. A szív és az ész harcol. A lelkiismeret Gyugyura szavaz, de az alapvető létfenntartásra és boldogságra törekvő ősi ösztön kerülné a szenvedéseket. Ezt a vágyukat a szereplők azonban még önmaguk elől is szeretnék elrejteni, mert mélyen elítélik Tomoceusz Katakikit a bűneiért.

(Most érdemes megállnod egy pillanatra, és bekapcsolódnod a „játékba”, meghoznod a saját döntésedet. Innentől csak akkor olvasd tovább a blogbejegyzést, ha nem vagy kíváncsi a saját válaszodra a dilemmával kapcsolatban, vagy ha már eljutottál a számodra békét hozó döntésig!)

Természetesen bennem is elindult a vezérhangya, hogy megtalálja a saját válaszomat. Ha én kerülnék ilyen döntési helyzetbe, vajon mit, és főleg miért döntenék. (Tudom, a „miért” egy konfrontatív, de éppen ezért nagyon izgalmas kérdőszó 🙂 .)

A kérdés újabb kérdést szült bennem. Számomra NEM az fontos, hogy most milyen ember a választható karakter, hanem az, ahogy kivé tud válni az Élete súlya által. Eszembe jutott Gautama Sziddhárta herceg, aki ősei útján járva lehetett volna uralkodó, ha úgy dönt. Aztán felidéződött bennem a Szeretet Nagymesterének a képe is, aki egy egyszerű jászolban látta meg a napvilágot, és megkínozva, de szívében békével távozott.

A kép saját festmény

A kérdés innentől másik síkra helyeződött át. Vajon kivé szeretnék válni? Buddhává, vagy Krisztussá? Bármelyiket választom is, vajon számít-e? Végül mindketten dicsőséges utat bejárva tértek vissza az Egységbe.

Ezt az utat minden lélek bejárja, a különbség csupán annyi, hogy mi nem sűrítjük bele egyetlen életbe. Számos inkarnáción és tapasztaláson keresztül jutunk el a végső felismeréshez. Életeink során legalább egyszer mindannyian leszünk Tomoceuszok és Gyugyuk is. Amíg ez egyik létezik, addig a másiknak is léteznie kell, ez a duális világ törvénye.

Az ötödik pecsét dilemmája innentől tehát csak a sorrendről szólt számomra. Ki szeretnék előbb lenni? A karma a többit úgyis intézi. Ha pedig így is, úgy is leszek nagyúr és rabszolga is, akkor nem tök mindegy, melyik előbb, és melyik később? Főként úgy, hogy a lineáris idő állítólag nem is létezik. 🙂

A saját válaszom a dilemmára tehát ez: TÖK MINDEGY!

És ez a válasz mély békét hozott a szívembe.

Hiszem, hogy mindkét karakter csupán szerep, és nem szereplő. Az Élet, az Univerzum, vagy ha úgy tetszik, Isten egyikőjüket sem ítéli meg, mert látja, ismeri a valóságot. Míg emberként nagyon-nagyon-rettentően nehéz elfogadni, hogy a Teremtő szemében minden ember, és minden tapasztalás tökéletesen egyenértékű, addig azonban egy magasabb nézőpontból mindez egyértelművé válik.

Kép forrása: Pixabay

És hogy mi köze mindennek a mediációhoz? Azt hiszem, „mindössze” annyi, hogy a mediátornak képessé kell válni „Isten szemén át nézni” a mediáció minden szereplőjét. Abban a pillanatban, hogy a mediátor elítélné Tomoceuszt, azonnal bevonódna a történetbe. Létre hozná a drámaháromszöget, és megmentőként Gyugyu oldalára szegődne. Nagyjából ugyanez történne, ha megsajnálná Gyugyut, és az élet áldozataként tekintene rá. Innentől a történet pedig már nem mediáció lenne.

A mediátor feladata az, hogy ítélkezésmentesen megismerje mindkét fél értékrendszerét, mert csak ez az objektív figyelem képes létrehozni azt a teret, amelyben a konfliktus végül fel tud oldódni.

Nekem ezt üzente az ötödik pecsét. Remélem, sikerült kellő mélységben megértem mind a film, mind a mediáció, és talán az Élet lényegét. Talán ez az az alap, amire rá lehet építeni a különböző mediációs technikákat, és még az is lehet, hogy egy napon erre az alapra építve én is rászánom magam arra, hogy mediáljak végre. 🙂

Kép forrása: Pixabay

Addig viszont élek az írói fantáziám adta lehetőséggel, és elképzelem, hogy Gyugyu egy nap fellázad ura ellen. Kettejük küzdelme megöl mindenkit a szigeten. A veszteségeik kiegyenlítődnek, azonban amikor egymás életére törnének, elgyengül a testük, és bár szeretnének, fizikailag mégis képtelenek egymásnak ártani. Az sziget, amely pedig összezárja őket, olyan, hogy az életben maradáshoz ketten kellenek.

Vajon min mennek keresztül és hogyan döntenek? Választja-e valamelyikük a halált, amely megöli a másikat is, vagy képessé válnak egymással megbékélni, és együtt az Életet választani?

Ha szeretnéd megfilmesíteni ezt a mélylélektani drámát, akkor keress meg, és írjunk együtt egy jó forgatókönyvet! Az ötlet természetesen szerzői jogi védelem alá esik, úgyhogy ne felejts ki belőle! 🙂

#mediáció #mediátor #lelkiismeret #karma #döntés