Eredmény(ek) 5 mutatása
Jácint

Így múlik el a virág dicsősége

Ez a vers a “Látlak-e?” című vershez hasonlóan a virágmegfigyelés kapcsán született, igaz kicsit korábban. Még tavaly októberben figyelgettem munka közben mentem el minden nap egy ismeretlen, de különlegesen gyönyörű virág mellett. Ő, és egy játékos vizslától ajándékba kapott kopott csont ihlették a verset, a fotósorozat azonban a mostani, otthon végzett gyakorlás során született. Kihervadunk …

Látlak-e?

Nemrég mediátorképzésen vettem részt, ahol a figyelés és érzékelés képességének fejlesztésére az egyik ajánlott feladat egy virág megfigyelése volt. Ehhez a feladathoz társamul egy nagyáruház polcáról beszerzett jácint érkezett. Az első napon úgy figyeltem őt, ahogy a képzésen. A látható, fizikailag mérhető paramétereit összegeztem, majd a benyomásaim alapján nevet, jellemet, kitalált élettörténetet szerkesztettem a virág …

Pecsét

Az ötödik pecsét dilemmája

Jó egy hónappal ezelőtt már végzett mediátorként megismételtem a Tertius Kft. által szervezett mediátor alapképzést. Ott ajánlották megtekintésre „Az ötödik pecsét” című filmet, amely Sánta Ferenc azonos című regényének adaptációja, és a kor legjobb színészei kaptak szerepet benne. A történet a második világháború idején egy kocsmai beszélgetéssel indul. A beszélgetésből egy felvázolt, elméleti döntési helyzet …

Út a Fénybe

Életfeladatom megtalálása

avagy utam a saját IKIGAImhoz IKIGAI: a japánok szerint az létezés értelme. Az a feladat, amire teremtve lettünk, az az út, amelyen járva megtaláljuk a boldogságunkat. Minden út az első lépéssel kezdődik, szokták mondani, én mégis nehezen azonosítom be az Életemben, hogy mi volt ez a lépés az Életfeladatba való beleállásba. Az biztos, hogy már …

Közösségi média felületek ábrája

Így maradjunk kapcsolatban!

Kedves Látogató! Ez most nem egy hagyományos, állandó tartalommal rendelkező blogbejegyzés lesz! Azért hozom létre, mert sikeresen egymásra találtunk, és remélem, hogy olyan értékeket tudok adni neked, amelyek miatt szeretnéd ezt a kapcsolatot megőrizni velem. Ebben a cikkben ehhez adok segítséget, azaz megmutatom, hogy az egyes közösségi média felületeken milyen beállításokat érdemes elvégezned ahhoz, hogy …