A kép azt a varázslatot kívánja érzékeltetni, amit a coaching jelent számomra

Miért szerettem bele a coachingba?

Az élethosszig tartó tanulás és fejlődés híveként nem meglepő talán, hogy hosszú és kanyargós út vezetett számomra coach-csá váláshoz.

Eredeti szakmám környezetmérnök, ám közel egy évtizedet eltöltve a pályán rá kellett jönnöm, hogy ez nem az a foglalkozás, amit érettségiző kamaszként elképzeltem magamnak. Egy magánéleti törés elindított a saját belső utamon, és ezen járva egyre mélyebb késztetést éreztem arra, hogy a élettapasztalataim által segítsek másoknak.

Ezeket a tapasztalásokat és felismeréseket elkezdtem összegyűjteni, ami olyan jól sikerült, hogy először egy, majd további két regénnyé dagadtak. (Írói honlapomat ITT találod.). Igyekeztem ezekre a könyvekre alapozva felépíteni a saját vállalkozásomat, kevés sikerrel. Mélyen belül sejtettem, hogy valamit még tudnom kellene, hogy igazán adhassak. Mindeközben azt is éreztem, hogy az íráson kívül egyéb eszközökkel is szeretnék segíteni. Először egy mediátorképzést végeztem el, és ott tanutunk olyan módszereket, amelyeket az oktatónk a coachingból ültetett át a tananyagba. Ott kezdtem el hívást érezni ebbe az új irányba.

Mi a coaching varázsa számomra?

Kép forrása: Pixabay

Azzal, hogy coach lettem, nem csupán mások életén tudok változtatni, de közben visszafelé is hat a folyamat, és én is rengeteget változok. Olyan területeken tudok fejlődni, ahol korábban nehézségeim voltak.

A legfontosabb értékek számomra a coachingban az ítélkezésmentesség, maximális elfogadás, a nyitott kíváncsiság, az alázat mind az ügyfél, mind pedig a szakma felé, a bizalom megtapasztalása, a jelenlét és a céltudatos építkezés.

Alázat, szolgálat

Kép forrása: Pixabay

Bármihez is kezd az ember az Életben, a hosszan tartó elégedettség kulcsa az alázatban rejlik. Az a munka, amit alázattal végez az ember, képes megmutatni igazán a titkait, rejtett kincseit. Ez a coachingra fokozottan érvényes, hiszen segítő tevékenység.

A coaching nem rólam szól, hanem rólad! Nekem tudnom kell háttérben lennem, csendben hallgatnom, és azt adnom, amire neked szükséged van, ezt pedig alázat nélkül lehetetlen.

Nyitottság, elfogadás, ítélkezésmentesség

Kép forrása: santiagotorrescl95 from Pixabay

Talán magyaráznom sem kell, hogy ezek a képességek jelentik az ajtót, melyen át beléphetek a világodba. Ezek nélkül csak a saját, beszűkült nézőpontomból láthatnálak téged, de a coachingban nem az én válaszaimra vagyok kíváncsi (azokat úgyis ismerem 🙂 ), hanem rád!

Bizalom

A bizalom érzését kifejező kép
Kép forrása: Pixabay

A coaching során a bizalom nem csupán alapvető kérdés, hanem szerteágazó terület is. Az egyértelmű, hogy az ügyfélnek meg kell bíznia bennem, mint coach-ban. Mind szakmailag, mind pedig emberileg. Ezt a bizalmat pedig ki kell érdemelnem.

Ugyanakkor, nekem, mint coachnak is bíznom kell:

  • Önmagamban, hogy szakmailag felkészült és hiteles ember vagyok, aki segíteni tud a hozzá fordulóknak.
  • Az ügyfélben, hogy képes lesz megtalálni és meglépni a saját megoldásait.
  • Az Életben, hogy mindenkit el tud vezetni a legjobb lehetőségeihez, ami azt is jelenti, hogy én vagyok az elérhető legjobb segítő az ügyfél számára.

Jelenlét

A képen a pitypang ernyőcskéin a harmatcseppek az apró részleteket jelképezik, amelyek megfigyeléséhez teljes jelenlétre van szükség.
Kép forrása: Pixabay

Amikor ügyféllel (akár Veled is) dolgozom, olyan fokú jelenlétet tudok megtapasztalni, amit kevés egyéb tevékenység során sikerült eddig az Életben. Minden idegszálammal rád figyelek, és igyekszem a lehető legtöbb szinten érzékelni azt, amiről beszélsz. Figyelem amit mondasz, figyelem ahogy mondod, figyelem, hogy közben mit üzensz a testeddel (testbeszéd), figyelem, hogy milyen energia jelenik meg a térben, és figyelem azt is, hogy mindezek összessége bennem milyen érzéseket kelt. Ezek segítségéve úgy kérdezni, hogy előtörhessenek a Lelked mélyéből a válaszaid.

Céltudatos építkezés

Kép forrása: Pixabay

Régebben mérnöki végzettségem ellenére sem szerettem rendszerben, folyamatban gondolkodni (jobb is mindenkinek, hogy elhagytam a pályát 🙂 ), imádtam az összevissza csapdosó gondolatpillangóimat kergetni. A coaching azonban megszerettette velem azt ahogy egy rendszer mentén építkezzek. Ez azért sikerült, mert láttam a hatékonyságát, és azt, hogyan lehet általa a célokhoz eljutni.